harisnyablog

Hüjepicsánál találtam, nem tudtam nem bepakolni:

 

Volt egyszer egy nyomorult sorozat a TV2-n, mondom én mindig, hogy nincs az a rémes műsor, amiből ne lehetne tanulni.
Kiválasztottak néhány, a külsejével elégedetlen embert, megműtöttek rajtuk ezt-azt, végül pár hónappal később bemutatták őket a rokonságnak. Volt néhány eset, amire bólintottam, hogy megérte ez az egész majomkodás, megszelídültek a baleset nyomai, kijavítottak durva esztétikai hibákat. De lábszárba izomprotézist beültetni… és hozzátenni, hogy semmit nem ér, ha nem tornáztatja az amúgy nagyon csinos hölgy a lábait… volt például egy srác, szerintem őt teljesen tönkretették: lecsapták a szép nagy orrát kis szerencsétlenre, ráadásul koronát kapott a normális fogaira, az ünnepi vacsoránál olyan kényszeredetten mosolygott mindenki, hogy rossz volt nézni.
És akkor jöttek az összehasonlító képsorok: a klinika vizsgálójában, éles fénynél készült „Előtte” felvételek az összerogyott szerencsés kiválasztottról, aztán a pazar filmkockák az étterem félhomályában a vastagon sminkelt, mesterfodrászt megjárt, kisestélyibe öltöztetett „Utána” páciensekről.

Aki úgy érzi, hogy nem élet ez így, ahogy kinéz, az menjen, csináltasson magának nagyobb mellet vagy kisebbet, szedessen le az orrából vagy rakasson hozzá, szívassa le a zsírt, simíttassa ki a ráncait, mittudomén, annyi minden miatt lehet valakinek komplexusa. Csak számoljon vele, hogy egy műtéttől még semmi nem változik, és nem ez a legrosszabb lehetőség. Nincs az az apró rutinbeavatkozás, amibe kis pechhel ne lehetne belehalni. Meg az se biztos, hogy a sebek szépen gyógyulnak. Kilökődhet az implantátum. Amúgy is, azt néhány évente cserélni kell, újabb műtéttel természetesen. Kockázatmentes műtét nem létezik, még egy fogfehérítés se ártalmatlan. Végül pedig mindenre rá lehet szokni, a sorozatos késelések végeredménye viszont helyrehozhatatlan. 

 

Kicsit olyan ez, mint a szemmel verés: ha valaki meg van győződve róla, hogy boszorkányság áldozata lett, azt teljesen értelmetlen győzködni, hogy hülyeséget beszél, azt legjobb elvinni egy „szakemberhez”, aki majd leveszi róla az átkot. Nincs jelentősége, hogy az a bizonyos szakember egy hivatásos jósnő vagy a mi segítőkész ismerősünk - az illető megnyugszik, és máris nem lát benne gonosz varázslatot, hogy sima talpú csizmában elcsúszott a jégen.
Azt hiszem, Ranschburg Jenő mesélte (a tévében, nyilván), hogy egyszer egy csúnya kislányt megtréfáltak az osztálytársai, elkezdték neki mondogatni, hogy milyen szép, amit ő a kezdeti gyanakvás után kénytelen volt elhinni, és ennek eredményeként teljesen kivirult. Abbahagyták aztán a dicsérgetést a többiek, de akkor már késő volt, a lány így maradt, kivirulva.

A jól sikerült műtétekben az a legjobb, hogy az ember boldog lesz tőle, hogy végre megvan, kihúzza magát, mosolyog, új cuccokat vásárol, gyönyörű fehérneműket, elégedetten forog a tükörben, sugárzik belőle az öröm, és persze végre elhiszi, ha azt mondja neki valaki, hogy jól néz ki – és miért is ne mondaná, mikor tényleg megszépült. No de ehhez nem kell jól megválasztott plasztikai sebész. Ehhez bőven elég néhány jól irányzott mondat a jól megválasztott partnerünktől, az pontosan annyira szépít, mint a műtét. És nem is fáj. Ki van próbálva.

Nekem nincs olyan ismerősöm, aki végigcsinálta a [tetszőleges nevű] fogyókúrát, és utána minden ment úgy, mint régen, csak közben karcsú lett.
Olyan ismerősöm sincs, aki bevette a [tetszőleges nevű] tablettát/port, és szép karcsú lett tőle.
Nekem kizárólag olyan ismerőseim vannak, akik félévente boldogan újságolják, hogy milyen nagyon jó az az újfajta diéta, amit most találtak, 3 kiló egyetlen hét alatt; és hozzáteszik, hogy az előző diétával az volt a baj, hogy utána visszahízták az egészet, illetve egy kicsit többet.
Láttam egyszer az egyik műsorvezetőt a tévében, mutatta, hogy ő valami porokon él, kizárólag azt eszi, naponta x zacskóval. Meg is mutatta a kedvencét, a port összekeverte vízzel, megsütötte, abból lett az omlett. Tényleg nagyon lefogyott - elég ijesztőre -, de mondta, hogy már nem viszi túlzásba, mint azelőtt, már nem anorexiás és nem bulímiás.

Természetesen nekem is megvan a tuti fogyókúrás receptem, meggyőződésem, hogy csakis ezzel lehet eredményt elérni. De sose lesz népszerű, mert nem 3 napig tart, nem 2 hétig és nem is 90 napig, hanem örökké.

A módszer nagyon egyszerű. Meg kell venni/szerezni a Cukorbetegek új diétáskönyvét (Dr. Fövényi József - Papp Rita). Aki túlsúlyos, annak semmiképpen nem kárbaveszett befektetés, mert előbb-utóbb szinte biztosan cukorbeteg lesz. A cukorbetegekre van az egész kihegyezve, nyilván, de laikusok számára íródott, korszerű, tele főzési tanácsokkal, receptekkel, háromféle mintaétrenddel, táblázatokkal. Megéri végigbogarászni. Mert például aki elolvasta, többé nemigen fog olyat mondani, hogy egész nap semmit nem eszik, mégis hízik. Nincs a könyvben semmi extra, egy nemgyógyszeres cukorbetegnek úgy kell táplálkoznia, ahogyan mindenkinek kellene. De szépen össze van benne szedve, hogy pontosan milyen is az, az egészséges étrend, amitől képtelenség elhízni, pedig sütemény is van benne, meg hús is meg tészta is meg fagylalt is meg gyümölcs is. A diéta enyhébb változata egyáltalán nem vészes, és azért ne feledjük: a heti fél kiló nem valami sok, de az évi 20 kilót jelent.
Ja meg a torna. Cukorbetegeknek kötelező. Nem kell ugrabugrálni vagy jeges Dunában úszni vagy büdös főúton futkosni a kocsik közt. Vasaláskor csak a hasizmot meg a fenékizmot lehet tornáztatni, de egy vasalásmentes tévénézés semmiféle gyakorlatnak nem akadálya, el lehet foglalni a szőnyeget a Barátok közt idejére, azt úgyse nézik a férfiak.

Csúnya a kövér nő, ott van balra a linkfalon.

Ó, hát a sovány az mennyivel szebb, az is ott van, kicsit lejjebb.

Tele az összes média az elhízás veszélyeivel. Hogy micsoda öregkornak néz elébe egy kövér ember: szívbetegségek, cukorbaj az összes borzasztó szövődményével, mozgásszervi panaszok, ésatöbbi. Hát ilyenektől kóros soványság esetén nem kell tartani. Az anorexiások fiatalon szoktak meghalni. Ne mondjátok, hogy iiigen, de az olyan ritka, hogy nincs is. A tágabb környezetemben kettő is volt néhány év alatt, az egyikük büszkén élt ásványvízen hetekig, aztán összeesett a munkahelyén, a másikat évekig kezelték kórházban, de nem tudták megmenteni.

Nem akarok senkit meggyőzni róla, hogy kövérnek lenni jobb, mint soványnak. Egyik sem egészséges. Mert ez az egyetlen, ami számít. Az, hogy ki hogyan érzi magát a bőrében, nem függ a testsúlytól. Vannak elégedett kövér emberek, meg elégedett sovány emberek, meg nulla önbizalmúak is akadnak mindenhol, még a tökéletes alakúak közt is. Csak tájékoztatásul: egy 175 cm magas fiatal nő ideális testsúlya valahol a 60 és 75 kg közt van.

Nem látom értelmét azzal gyötörni mindenkit, hogy hagyjon fel a negatív megjegyzésekkel, és a belső értékeket nézze, mert az a fontos. Szerintem ez így nem igaz. Tegye fel a kezét, aki még soha nem gondolta egy férfiről vagy egy nőről, hogy ezezezzz egyszerűen visszataszító, ahogy kinéz, na ezzel aztán soha... Sokkal praktikusabb (és kevesebb energiával jár), ha a magunk agyát formáljuk át kicsit. Legjobb tudomásul venni, hogy vannak férfiak, jó sokan, akik viszolyognak a súlyfeleslegtől. Vagy a nagy fenéktől, vagy a kis mellektől. És szeretik a hosszú hajat. Nők is tudnak viszolyogni, még ha nem is egészen így: ők többnyire nem a méreteken fanyalognak, hanem halszemű, patkányképű, szőrös, csupasz, puhány, vagy éppen gyanúsan izmos pasik miatt forgatják a szemüket.
A nemegészséges testsúlyán szinte bárki tud változtatni, ha akar. Van, aki nem akar, inkább úgy dönt, hogy elfogadja magát így. Tegye, csak számoljon vele, hogy így megnő az esélye egy gonoszkodó megjegyzés begyűjtésének. És persze most már évtizedek óta erre annak van nagyobb esélye, aki a normál testsúly felett van.
A túlsúlyosak maguk is tisztában vannak vele, hogy azok. A soványak meg ingerülten visszaszólnak ilyenkor, és meg vannak róla győződve, hogy irigykednek rájuk a nemsoványak. Nem vicc: kettő is van a közelemben, még azt se lehet nekik mondani, hogy De jól nézel ki, híztál egy picit, igaz?, mert rögtön valami fondorlatot sejtenek mögötte, aminek biztosan az a célja, hogy hozzárondítsuk őket a környezetükhöz. Ha kövér nőnek mondják, hogy de jól néz ki, biztosan fogyott, akkor büszkén mesélni kezdi az aktuális fogyókúrája lényegét. (Itt most rögtön hozzáteszem, ha valaki még nem tudná: évtizedekig voltam sovány, és nem szerettem az lenni.)

Na meg az se úgy van, hogy a külső csak az üres fejűeket érdekli, éljenek akkor együtt, sok ostoba. Nagyon szép párok élnek tartalmas, kiegyensúlyozott kapcsolatban, és a rémes külső se garancia az intelligenciára és a boldogságra.
Az elfogadás terjedjen ki azokra is, akik ragaszkodnak a (majdnem) tökéletes külsejű partnerhez. Több oka lehet ennek, szerintem többek közt jó adag komplexus: aki egy bombázót meg tud szerezni, az nem lehet akárki. Akik kínosan ügyelnek a külsejükre, általában megtalálják egymást, és élhetnek boldogan. Nem látok ebben semmi kivetnivalót. Egyetlen hátránya van: aki a külsejében bízik, annak az öregedés egy tragédia, mert egyre több energiát kell a karbantartásba fektetni, egyre halványabb eredménnyel, és végtelenül szomorú látvány egy negyvenes-ötvenes nő, aki görcsösen igyekszik húszévesnek látszani. Akinek a belső lénye a vonzereje, annak nem kell a kortól tartania, annak jót tesz az évek múlása.

Mondani szokták, hogy a korral együtt jár a megalkuvás, lejjebb adja az ember az igényeit. Ez nem így van. Nem arról van szó, hogy megokosodunk, aztán rájövünk, hogy a tökéletes partnert nem nekünk találták ki, és a miénket a tökéletlensége ellenére is tudjuk szeretni, és megbékéltünk a helyzetünkkel, és jó, hogy a másik is így gondolja. Hanem inkább úgy, hogy megokosodunk, és rájövünk, hogy nincs az a tökéletlenség, amibe ne lehetne beleszeretni. A hájas hasba is, és a megereszkedett mellekbe is. Hát ilyen társat kívánok mindenkinek.

Nem szeretem a Dove termékeit. Rajtam mindegyiknek kimondottan kellemetlen, lejárt-szavatosságú szaga lesz, a szappannak például azonnal, a tusfürdőnek vagy testápolónak csak 2-3 perc múlva. (Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a Nivea egyik könnyű testápoló tejével ugyanez a helyzet, vagyis az rosszabb, mert az első pár percben iszonyatosan finom az illata, szóval ott sokkal nagyobb a megrázkódtatás.)
Azt is ellenszenves fogásnak találom, hogy a reklámjaikban mostanában mindig szerepel a konkurencia, pontosabban az, hogy ők mennyivel jobbak, mint a másik. (Arra meg már nem is szólok semmit, hogy a konkurencia termékeinek természetesen még az illata se olyan jó, mint az övéké.)

De övéké a Kampány a valódi szépségért, és ez akkor is nagyszerű ötlet, ha egyébként üzletileg se ráfizetéses. Megéri körbenézni az oldalon. Aki - hozzám hasonlóan - bojkottálja a pdf formátumot (azt mondják a hozzáértők, hogy szerzői jogi megfontolásokból alkalmazzák, ebből a szempontból megértem, de akkor is rém idegesítő egy ilyet olvasni, így aztán többnyire nem is teszem), szóval akinek nincs a pdf-hez kedve, az ide is benézhet.

Köszönetnyilvánítás: ez a bejegyzés nem jött volna létre kata és egykutya gondolatai nélkül :)

 

 

 

 

Van még néhány képpár, másik oldalról begyűjtve:

 

Gyerekkoromban nagyon szerettem nézegetni a Nők Lapját, tele volt érdekes képekkel. (A mese általában nem tetszett.) És egyszer volt benne egy négyoldalas fotóriport, négy manökenről, akikről a kutya se gondolná, hogy manökenek, mikor reggel kimásznak az ágyból. Az egyik nagyon megmaradt bennem: skandinávszőke haj, ugyanilyen szempilla és szemöldök, hófehér bőr tele-tele szeplőkkel. Mindegyikükről leírták az összes hibát, meg azt is, hogy hogyan tüntetik el róluk. Lenyűgözve bámultam a képeket heteken keresztül - hiába látszott, hogy ugyanaz a nő van mindkét fotón, mégis hihetetlennek tűnt a változás. És azóta gondolom úgy, hogy bárki lehet szép és vonzó. Csak egy fodrász kell hozzá, egy sminkes és egy fotós.